Dr. Richter Ádám

Dr. Richter Ádám szabad idejének nagy részét már gyerekkorában is az állatok tanulmányozásával
töltötte. Gödöllőn a Török Ignác Gimnáziumban töltött tanulmányai alatt eldöntötte, hogy állatorvos
szeretne lenni.
Tanulmányait 2009-ben kezdte, állatorvos doktori diplomáját 2014-ben szerezte a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karán. Egyetemi évei alatt ösztöndíjjal 1 hónapos gyakorlaton vett részt a bécsi állatorvosi egyetemen. Diplomamunkájában a PRRS vírus hazai elterjedtségét vizsgálta. A tanulmányai végét jelentő gyakorlati félévet a VeresVet állatorvosi rendelőben töltötte.
2014 óta tagja a Magyar Állatorvosi Kamara Pest Megyei szervezetének, jelenleg a titkári tisztséget tölt be a szervezetnél.
2014-től 2020-ig A VeresVet Állatkórház és a Dunakeszi Állatkórház csapatának tagja volt, ahol jelentős gyakorlatra tett szert lágyszervi- és csontsebészeti beavatkozások elvégzése terén. Rendszeresen részt vesz a pest megyei hétvégi ügyeleti ellátásban, amely során a sürgősségi
ellátásban komoly tapasztalatot szerzett.

2016 és 2018 között munkája mellett részt vett az Állatorvostudományi Egyetem Belgyógyászati Klinikájának ambuláns és ügyeleti ellátásban, az egyetemi oktatók mellett szerzett tapasztalata segíti azóta is a betegellátásban.
2016 őszén TPLO – Fixin – workshop résztvevője volt, ahol az új típusú csontimplantátumok használatában, valamint a TPLO műtétek tervezésében és kivitelezésében szerzett további tapasztalatokat.
2017 és 2019 őszén részt vett az AOVET magas színvonalú magyarországi csontsebészeti továbbképzésein.
Jelenleg résztvevője a 2020-ban indult kisállat szakállatorvosi képzésnek.
Családjával Veresegyházon lakik. Van két border collie-ja, akikkel agility versenyekre jár. Van még egy mentett keverék kutyája és három mentett macskájuk.
Szeret túrázni, horgászni és lovagolni is.